2020-ban is a magyar fogyasztók fizették a legalacsonyabb rezsiárakat Európában

Megosztás

A Gazdasági Bizottság elfogadta a MEKH beszámolóját

Horváth Péter János a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában számolt be a hivatal 2020. évi tevékenységéről. A MEKH elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai energiapolitikának köszönhetően a magyar fogyasztók 2020-ban is Európa legalacsonyabb rezsiáraival számolhattak.

A MEKH elnöke a jogszabályi rendelkezések szerint évente köteles beszámolni az Országgyűlésnek a hivatal munkájáról. Horváth Péter Jánost az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága hallgatta meg, ahol a hivatal elnöke a MEKH 2020. évi tevékenységéről adott átfogó képet.

Horváth Péter János kiemelte, hogy 2020. július 13-a óta látja el a MEKH elnöki tisztségét. Mint mondta, ez idő alatt megtörtént a szervezet modernizációja, melynek célja, hogy a MEKH szabályozói tevékenysége megfeleljen az energetikai és közműszektor dinamikus változásaiból adódó kihívásoknak.

A MEKH elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a hivatal nemzetközi árösszehasonlító-vizsgálatai szerint európai összevetésben 2020-ban is a magyar fogyasztók fizették a legalacsonyabb rezsiárakat. Míg a villamos energia lakossági átlagára 2020 folyamán mindvégig a második legolcsóbb volt Magyarországon, addig a földgázéért a magyar háztartások fizettek a legkevesebbet az évben.

A beszámolón elhangzott, hogy a hivatal 2020-ban is kiemelt figyelmet fordított a felügyeleti hatáskörébe tartozó ágazatok tevékenységének nyomon követésére. A MEKH 1.022 határozatot hozott a villamosenergia-ipari engedélyeseket, illetve 141 határozatot és 69 végzést a földgázpiaci szereplőket érintően, míg a távhőszektorban 126 határozatot bocsátott ki. A víziközmű-szolgáltatás területén 497 működési engedélyt érintő határozat született, míg hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintően a hivatal 2020-ban is elvégezte a díjelőkészítéssel és a díjfelügyelettel kapcsolatos feladatit.

A MEKH elnöke elmondta, hogy az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program keretében a közel 9.000 szervezet szolgáltatott energiastatisztikai adatot a MEKH számára. Horváth Péter János beszámolt arról is, hogy az energetikai auditorok és auditáló szervezetek az energetikai audit kötelezettség kezdete (2015. december 5.) óta több mint négyezer energetikai auditot jelentettek, melyből 2.569 db volt a négyévente kötelező nagyvállalati energetikai audit, 1.374 auditot az energiahatékonysági beruházások társaságiadó-kedvezménye kapcsán végeztek, és 62 önkéntes energetikai audit is készült. A hivatal 2020. évben összesen 904 TJ új végsőenergia megtakarítást jelentett a nemzeti energiahatékonysági célkitűzéshez.

Fogyasztóvédelmi feladatkörében a MEKH telefonon, írásban és személyesen közel ötezer alkalommal adott tájékoztatást a felhasználók számára. A fogyasztók elégedettségét 2020-ban is vizsgálta a hivatal a víziközmű-szolgáltatási ágazat esetében, illetve a felmérést kiterjesztette a földgáz ágazatra is – mondta Horváth Péter János.

Aktuális

Egymilliót nyerhetnek a középiskolások

A Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára március 31-ig jelentkezhetnek...

Döntős a magyar csapata a Bocuse d’Or-on

Március 19-20-án a norvégiai Trondheim adott otthont a Bocuse...

Megjelent a Magyar néphit- és népszokás kötet

A Magyar néphit- és népszokásban a Szendrey szerzőpáros saját...

Az alvás világnapja: középpontban a hotelek

A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) adták át az Alvásbarát...

A Magyar Királyság ezeréves határát járja be a zarándokvonat

Idén 17. alkalommal indul útnak május 17-én a csaknem...